„A hajdanvolt kastély”. Történelmi enteriőr kiállítás

1309421705IMG_1621A Károlyi kastély első emeletén, tíz teremben rendezett kiállítás az új-kori kastély mindennapjait, sajátos hangulatát kívánja bemutatni. A tárlat célja egy arisztokra család rezidenciájaként szolgáló kastélybelső korhű, a 19. század második felére jellemző megjelenítése. A kiállításban tehát, e korszakból származó különböző stílusú (neo-reneszánsz, barokk, biedermeier) bútorokat mutatunk be, ezáltal is visszaadva a kor kastélybelsőinek eklektikus hangulatát. A kiállítás koncepciójának kidolgozását jelentősen nehezítette, hogy a kastélybelsőről meglehetősen kevés információ maradt fenn. Így, az írott források, elsősorban a nagykárolyi kastély inventáriumainak felhasználása mellett, a kiállító termek tematikáját korabeli kastély berendezések analógiái és a termek építészeti sajátosságai alapján határoztuk meg. A berendezett belsők az egykori funkcióknak megfelelően széles skálát ölelnek fel, így berendezésre került: egy könyvtárszoba, két előtér, egy játékszoba, a korabeli kastélyok elengedhetetlen kellékeként egy bálterem, egy ebédlő, egy női budoár, egy hálószoba, egy fürdőszoba, valamint egy zeneterem.
http://www.e-castellum.eu